A rendszerváltást követően, középiskolásként, Miskolc kultikus-underground helyszínén, a Buga Jakabban hallottam talán először az Ugly Kid Joe feldolgozásában a „Cats in the Cradle” című dalt, mely 1992-ben jelent meg a zenekar America's Least Wanted című stúdióalbumán. A folk-rock dal igazából jóval korábban született, Harry Chapin amerikai énekes-dalszerző 1974-ben debütált Verities & Balderdash stúdióalbumán csendült fel először.

Persze, a szöveget ott a 90-es évek első felében a Bugában még nem nagyon értettük… Fiatalok voltunk, akkoriban váltottunk az orosz nyelvről az angolra, egy olyan világban, amely kereste önmagát az létezésben. Olyan fiatalok, akiknek a szüleik, az apjuk - még szintén fiatalként - egy letűnt világ képviselői voltak…


A „Cats in the Cradle” című dalt egy férfi meséli el, aki az első versszakban apává válik. Túl elfoglalt a munkájával ahhoz, hogy időt töltsön a fiával

He learned to walk while I was away
And he was talking 'fore I knew it, and as he grew…

(Amíg távol voltam, megtanult járni,
És mielőtt észbe kaptam volna, már beszélt is, és ahogy nőtt…)


Mindezek ellenére a fia felnéz rá, és megígéri, hogy felnőve olyan lesz, mint ő.

He'd say „I'm gonna be like you, dad”
„You know I'm gonna be like you…”

(Azt mondta: „Olyan leszek, mint te, apa”
„Tudod, hogy olyan leszek, mint te…”)

Aztán, amikor a fiú elvégzi az egyetemet, elhárítja az apja ajánlatát, hogy együtt pihenjenek, inkább a slusszkulcsot kéri el. Az utolsó strófában, a már nyugdíjas apa felhívja felnőtt fiát, és megkéri, hogy töltsenek egy kis időt együtt, de a fiú most már túl elfoglalt a saját munkájával és családjával ahhoz, hogy időt töltsön az apjával, és az apa rájön, hogy fia valóban olyanná nőtt fel, mint ő…

S közben, folyamatosan:

And the cat's in the cradle and the silver spoon
Little boy blue and the man in the moon

(És a macska a bölcsőben, az ezüstkanál
A kék ruhás kisfiú és a holdbeli ember)

A refrén a gyereklét szimbólumait hozza: utal a gyerek játékcicájára a bölcsőben, az ezüstkanálra, mint az angolszász kultúrában a hagyományos babaajándékra, valamint a Little Boy Blue és a The Man in the Moon című gyermekmondókákra.


Nos, apa-fiú relációk…
Az apa-fiú kapcsolat az emberi személyiség egyik legmélyebb formáló tere. Nem egyszerűen nevelési viszony, hanem egzisztenciális találkozás világa: két férfi egymás mellett és egymással szemben állása az időben. Az apa a fiú számára kezdetben világmagyarázat. Nemcsak szabályokat, hanem létértelmezést közvetít, hogyan kell jelen lenni a világban – Heidegger szerint, az ember mint itt-lét (Dasein) egyben világban-benne-lét (In-der-Welt-Sein) is -  miként lehet hordozni a kudarcot, mit jelent az erő, a gyengeség, a hallgatás vagy a felelősség. A fiú sokáig nem pusztán figyeli apját, hanem benne „olvassa” saját jövőjét, I'm gonna be like you, dad (olyan leszek, mint te, apa)…


A rendszerszemléletű családterápia egyik alap tétele, hogy egyetlen kapcsolat sem önmagában létezik, az apa-fiú dinamika mögött mindig ott állnak a korábbi generációk láthatatlan mintázatai. Sok családban nem szavak öröklődnek, hanem hiányok, ki nem mondott félelmek, feldolgozatlan veszteségek, elhallgatott szégyenek, érzelmi távolságok vándorolnak tovább generációról generációra, melyeket talán a történelem ütött az adott generáción, vagy csak úgy megtörténtek. Egy apa gyakran úgy próbál szeretni, ahogyan őt szerették – vagy éppen úgy próbál nem szeretni, ahogyan őt bántották. Ezért fordul elő, hogy egy fiú nem csupán egy konkrét emberrel küzd, hanem egy egész transzgenerációs örökséggel.


Jelen világunkban – bár lehet, mindig így volt - ehhez társul egy szinte láthatatlan, mégis meghatározó tényező: az idő kérdése. I got a lot to do, he said, that's okay… (Sok dolgom van, s ő azt mondta: semmi baj…)
A modern férfi egyszerre próbál megfelelni a munkahely, a társadalmi teljesítmény, a partnerkapcsolat és az apaság elvárásainak. Persze, ez ugyanígy igaz a nőkre is… A teljesítménykényszer kultúrájában az idő fokozatosan nem megélt valósággá, hanem menedzselendő erőforrássá válik. Az apa fizikailag jelen van a családban, egzisztenciálisan azonban hiányzik. A munkaidő kitágul, a figyelem szétesik, a szabadidő pedig gyakran csak a kimerültség regenerációs tere marad, nem pedig valódi kapcsolódás. A fiú ilyenkor nem feltétlenül elutasítást él meg, hanem azt a csendes tapasztalatot, hogy nincs számára idő.
Pedig a kapcsolatokat nem elsősorban az intenzív események, hanem a minőségi jelenlét építi. Egy fiú identitását gyakran nem a nagy mondatok formálják, hanem azok a hétköznapi tapasztalatok, amikor az apa valóban rá figyel, amikor nem siet, nem teljesít, nem „megold”, hanem egyszerűen jelen van. A mai családi rendszerek egyik legmélyebb sérülése éppen az idő fragmentálódása. Az otthon sokszor logisztikai központtá válik, ahol szerepek működnek együtt, de személyek egyre kevésbé találkoznak.


Az apa-fiú kapcsolat legnagyobb paradoxona, hogy egyszerre kíván közelséget és leválást. A fiú identitása csak akkor tud megszületni, ha bizonyos értelemben szembe is fordul apjával. Az egészséges fejlődéshez szükséges a különbözés bátorsága. Sok családban azonban ezt árulásként élik meg. Az apa fenyegetve érzi saját tekintélyét, a fiú pedig bűntudatot hordoz amiatt, hogy más emberré akar válni. Ilyenkor a kapcsolat megmerevedik, az egyik fél kontrollálni próbál, a másik távolodni kezd. A kimondatlan feszültségek éveken át konzerválódhatnak, miközben mindkét oldalon ott marad a vágy az elismerésre. Ez dráma, hiszen az ember nem kész identitással születik, hanem választásokon, döntéseken keresztül válik önmagává. Az apa és fiú kapcsolata nem statikus szereprendszer, hanem folytonos újraértelmezés. A fiú számára előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik annak felismerése, hogy apja nem mindenható alak, hanem esendő ember, s ez a felismerés fájdalmas, ugyanakkor felszabadító is lehet. A valódi találkozás sokszor csak ott kezdődik, ahol az idealizált apa képe összeomlik, és helyette megjelenik a törékeny, véges ember.


És éppen ebben rejlik a kapcsolat lehetősége. A transzgenerációs minták nem végzetek, a családi rendszer képes változni, ha valaki hajlandó reflektálni önmagára. Egy fiú megszakíthatja az érzelmi elhallgatások láncolatát; egy apa megtanulhat jelen lenni úgy, ahogyan vele soha nem voltak jelen. Az önmeghaladás nem azt jelenti, hogy valaki megtagadja saját eredetét, hanem hogy tudatos viszonyba kerül vele; a fejlődés gyakran ott kezdődik, amikor a felek már nem egymást akarják legyőzni, hanem megérteni.
Az apa-fiú kapcsolat legmélyebb kérdése talán nem az, hogy sikerült-e minden sebet elkerülni, hanem az, hogy létrejöhetett-e valódi jelenlét két ember között. Mert a fiú nem tökéletes apára vágyik, hanem olyan emberre, aki vállalja saját valóságát. És az apa sem engedelmes másolatot keres fiában, hanem annak reményét, hogy mindaz, amit életéből továbbadott, egyszer szabadabb, érettebb és emberibb formában él tovább.

Nem egyszerű, de nagyon szép és nemes feladat….

(Az Ugly Kid Joe feldolgozásában a Cats in the Cradle-t itt hallgathatod meg.)